Depressziós eső

Szürke síró víz.

Egyedül csak ketten,

Nincs, mi meglát, nincs, mi visszanéz.

Rothadó levél sár és víz az egész.

Zokogó ősz gyászolja a magányt,

Esernyő gumicsizma csúf látvány.

Gyönyörű ősz mi tavaly volt?

Lófasz! Az csak a múlt!

Szép csúnya nem létezik,

A járda elnéptelenedik.

Utcai lámpák fénye

Már ötkor kiált az égbe.

Hiába a kérés, a napnak, még ne!

Melegség a szívekben,

Melegség a radiátorban,

Melegség a teában,

Melegség levegőtlen.

Nyitva az ablak,

Kósza esőcsepp felém baktat.

Vicces, ahogy gúnyolódik, kinevet.

Szürke vagyok, te is szürke leszel, annyi neked!

Fakítom a jókedvet, gyilkolom az élénkséget,

Jól szórakozok, még egyet kérek!

Így legyen még sokáig, de minimum

A nincs perc, van óráig.

Meglátom a víz tiszta izét,

Meghallom az ősz szürke színét,

Tompa érzékszerveim keresik az életet,

Az igazi nem létező mesterségeset.

Szívok egy nagy áramlatot,

Ebédre eszem a füstszagot.

Fűtés, villany, autók, kémények?!

Ősz és szépségei: - kösz nem kérek!

Nyisd, ki az ablakot érezd, hogy élsz

Ne hagyd, hogy beléd másszon,

Érzi, ha félsz!

Nyisd ki neki,

Hogy beléd bújjon a természetes szépsége,

Nem hagyhatod elrontani

A mesterséges légtérrel.

Érzed, hogy hideg, hogy barna, hogy fáj

Minden eső csepp egy liter reménysugár. 

Köszönet a vadonban

Rózsák közt lépkedem,

Néha a méregtől szétesem.

Tövisek merednek felém,

Vérző szirmok hullnak elém.

Szörnyszülöttek kapaszkodnak

Bokámra, indaként ragaszkodnak,

Lerántanak újra a sötétbe,

Zuhanó repülök, nem lesz soha vége.

Követem látomásaim árnyát,

Lebegek a fájdalom szárnyán

Mosolyok, könnyek sokasága,

Fekete köd és rózsaszín rohadása.

Magasan a felhők ledobnak,

Becsapódok, a bomba robban,

Felkap a szél csapkod forgat,

Szúr a tüske, cseppen az oldat.

Egy angyal megfog ölel,

a következő melegséggel önt el,

átad annak ki felnyitja szemem,

az utolsó hallgat és érinti tenyerem.

Rózsák közt szélsebesen száguldok némán,

Villámgyors négy kereken átfutok, én már

Bátran féktelen élem az életem álmát,

Mögöttem bizalmak hada kísér, utat mutat, átjár. 

Kívülről tiszta, belülről koszos

Kívülről tiszta

Kedves olvasó, örülök , hogy rátaláltál erre a fülszövegre. Júlia vagyok a 12.a legjobb tanulója. Szeretem a pop zenét, a fehér színt, a feltűnést,  ha sokan figyelnek rám és szeretek népszerű lenni. Fontos számomra, hogy ne úgy nézzek ki mint akit épp egy mosógépből szedtek ki a centrifugálás program után. Szeretek a dolgok középpontjában lenni, nem tudok kiemelkedően rajzolni, verseket írni, vagy sportolni. A zenéhez sem értek, pedig a zene egy nagy boldog pillangó, ami simogat színes szárnyaival, amikor rosszul érzem magam. Szeretem kimutatni az érzéseimet, mert így önmagamat tudom adni. Van egy barátom és már egy két éve együtt vagyunk. Irigyelnek minket ő is népszerű az iskolában. Az egyik kedvenc zenekarom a one direction. Most sokak abba is hagyják a füzet behajtott fülére firkált szöveg olvasását, másoknak pedig még szimpatikusabb lettem. Szerintem nem elítélendő az, hogy az ember mit hallgat, vagy épp mit vesz fel. Akkor mi van ha kék farmert hordok és krémszínű pulcsit? Szeretem ezt a pulcsit! Emlékeztet a reggeli krémes cappuchinomra, ami mindig olyan melegen öleli a hasamat.  Gyönyörű az életem, tökéletes, mint egy matekegyenlet, amire egy fantasztikus szabályt találtak ki, ami mindent megold és mindig helyes végeredmény jön ki.  Belőlem is hiányzik a hiba.  Tudom, ez a mai világba egy egoistának a szájából hangzana el, de ha belegondol a kedves olvasó-aki épp ezt a fülszöveget vizsgálgatja egyre értetlenebb arckifejezéssel- ez a mondat igaz. Senki nem értékeli azt az embert, aki mindent tökéletesen csinál.

Bezzeg a Bori akinek vagy öt szegecs van a  fülébe és gyönyörűen rajzol, mindig több figyelmet kap. Mert ő hibás, ő érdekes az élet számára,vagy a Csaba, aki folyton gitárral mászkál és a derekáig ér hosszú haja, nagyon magas zenei tudása van, azt hiszem rossz a családi háttere. Meg sem kell említenem a hátsó padot ahol Lektra ül, akit mindenki csúfol. Összetört lány. Azért csúfolják, mert olyan egyediek szeretnének lenni, mint ő. Vagy Rácsó a raszta füves srác, mindenki ismeri a suliban.

Most kedves olvasóm, ha azt a nevet írom, hogy Bori, mindenki tud asszociálni. Csaba, egyből a zene jut eszünkbe. Lektra, neki még a neve is különleges. Rácsó, örökre megjegyeztük. Ha azt mondom Júli? Mi jut eszébe a kedves olvasónak? Ha engem kérdeznének semmi. Könnyű egyéniségnek lenni, könnyű kifejezni a rosszat, a bántást, a sérüléseket, a társadalmi normákkal szembeni kihágásokat, az átlagon kívül eső tetteket. Könnyű, mint megállapítani egy piros almán egy foltnyi rohadást. Egyből észrevehető hogy az a gyümölcs sérült. És ki veszi észre a tökéletes piros almát, amiből még vagy harminc lóg a fán? Erre a kedves olvasó lehet rávágná, hogy én hiszen a tökéletes almát keresem, azt szeretném megenni.

De, ha az utcán szembejönne egy sötétbarna hajú, barna szemű kék farmerű, krémszínű pulóveres magabiztos lány, mellette pedig egy kék hajú szakadt ruhás hippi, mégis melyikre figyelnének fel előbb? Most, magunkba nézve elkönyvelhetjük, hogy a tökéletes négyzetnek, esélye nincs egy absztrakt folttal szemben versenyezni.

Kicsengetnek. Felállok az középső padból. Kifele indulok az osztályból, majd mikor észreveszem Bori új skicc rajzát, rámosolygok.

-Gyönyörű lett ez a virág-dicsérem meg Borit, ő pedig hitetlenkedve pislog természetellenesen hatalmasra festett szempilláival.

-Köszi-bólint félénken, aztán boldogan rám mosolyog. Rámosolygok Lektrára is, de ő csak elkapja tekintetét rólam attól rettegve, valami ellenségesre készülök és visszazárkózik világába. A folyosóra kiérve, Levi vár az ajtóba. Nagyon szerelmes vagyok Levibe. Olyanok vagyunk egymásnak, mint a Jing Jang jel. Mindkettőnkben van egy pöttynyi a másikból, ezt hívják szerelemnek.

Mindennap ugyanazon az úton sétálok haza, mert nagyon éhes vagyok és alig várom, hogy anya elém rakja a gőzölgő borsó levest, ami a személyes kedvencem.  Még a családom is unalmasan tökéletes, egyedüli gyermek vagyok, a szüleim együtt vannak és szeretik egymást. Pénzünk is van és szép kertes házban élünk. Jövőre, egyetemre szeretnék járni, de nem lesz túl egyszerű, ugyanis semmilyen támogatást sem kapok, mivel nincs hátrányos helyzetem. Nem tehetek róla, hogy normális családba születtem, normálisan neveltek fel, és semmilyen különleges származásom nincs. Az sem az én hibám vagy ajándékom, hogy nincs testvérem, a szüleim így szerették volna. 

A borsó szemek groteszk formát alkotva menekülnek el kedvenc macis kanalam elől. Talán ebben a selejtes világban, a selejtes emberek nagy figyelmet kapnak, de csakis a tökéletesek képesek arra, hogy a sérült emberek sebeit lassacskán befoltozzák vagy még nagyobb karmolást ejtsenek rajtuk. A hatalom mindenki kezében ott van, de igazán jóra vagy rosszra csak az tudja használni, aki elég erős hozzá, hogy kibírja a mellékhatásait és el tudja kapni a tányérjába levő összes borsószemet egyetlenegy macis nyelű kanállal.

Belülről koszos

És igen, megint hagyott üzenetet ez a kretén. Halljátok, minden délutánom feldobja azzal a különleges fogalmazási stílussal, amiben magázza a nem létező olvasóit. Azok a merev sorok, amik szerintem vetekednek a barátja férfiasságának keménységével.

Szokás szerint megvártam, amíg mindenki kiment a teremből, az utolsó óránk után. Feltekertem a hangerőt, mp3-amon amennyire csak engedte szegény, tépázott lelki támaszom. Mikor már a disturbed elég hangosan üvöltött az agyamban ahhoz, hogy megvédjen azoktól a merev, tiszta, fehér gondolatoktól, amikkel minden délután sokkolom magam, odasétáltam és rápillantottam a fülszövegre. Kedves naplóm, most meg kérdezhetnéd, miért vagyok olyan hülye, hogy kiakasztom saját magam, csak annyit válaszolnék:

-Tudod jól, hogy Lektra szeret mazochistáskodni-vigyorogtam rá fekete bársonyborítós naplómra.

A mai fülszövegen, ez a kreténlány hagyott nekem egy borzalmasan csöpögős önvallomást. Sok mindenre számítottam, mert lepett már meg Cappucsínóó ilyenekkel. Komolyan majdnem megsajnáltam szegényt, hogy mennyire elkeseredetten tökéletes élete van…. Jah, mégse, bocs kedves naplóm, de ez meghaladja az én érzelmi intelligencia szintemet. Az első gondolat, ami az egészről eszembe jutott az, hogy hűű baszd meg erre nem készültem fel. A következőkben pedig feltettem egy kacifántosan levezetett filozófiai kérdést. Hogy lehet ennyire érzelem mentesen írni az érzelmekről? Szerintem a szerelem fogja magát és felmutatja feketére lakkozott középső ujját, ha így beszélnek róla. Tisztelet barátosném, a saját érzelmeid iránt! Óhh szegényem, ha tudná, hogy az ő tökéletes életét is az érzelmek irányítják.

Várjál kedves naplóm ez mind csak rizses hús volt. Most jön a lényeg. Figyel engem?! Hallod barátom nem gondoltam volna, hogy ennek a lánynak valahol nagyon mélyen van egy két szociális érzékenység receptorja. Jobban kerekedtek a szemeim mintha Lajosbá-t láttam volna re… Áhh hagyjuk, nincs még elég mélyen a hambi.  Nah és drága naplóm, ha még nem rohantál el krómozott lakatocskád fogva és hangosan sikítva, akkor majd most. Irigykedik rám?!?!  Tudod, hogy én szeretem keresni az összefüggéseket, jó is vagyok belőle, nem kétlem. Mármost, akárhogy osztottam, szoroztam, levezettem, sőőt még el is képzeltem szörnyecskékkel lejátszva a szituációt, mindig is egy lett a végeredmény. Hogy mi a lófaszt láthat ez a világból? Aztán arra gondoltam, hogy talán dimenziónyi elcsúszások lehetnek köztünk, ezért nem tudom értelmezni ezt a hipotézist.

Dobpergés és szeretném ellőni a slusszpoént. Remélem, nem fogsz a lapjaidat tépkedve nevetni, mert múltkor is sikeresen elszakítottad az egyik kedvenc oldalamat, ahol épp kifejtettem mennyire undorító volt elázva a járdán egy adag leszakadt póthaj. Szóóóval a lényegre térve. RÁM MOSOLYGOTT! Jól látod ez egy csupa nagybetűs RÁM MOSOLYGOTT szituáció volt. Ha most laptopon vezetnélek, (ami szerintem gyilkosság) akkor még a 72-es betűméret is nyúlhangyafasznyi lenne ehhez képest.

Nah, de most őszintén, nem bántok én senkit tudod jól. Egyszerűen próbálom megérteni, hogy miért hiszi magát érdekesebbnek, attól ha leírja, hogy néz ki. Attól még mert leírunk valamit, nem feltétlenül válik érdekesebbé, csak ha beletesszük,  azt ami érdekes a személyiségünkbe. Jah és sajnálattal közölném szegénnyel, hogy tökéletes nincsen, mindenki selejt. Szerintem aki tökéletesnek hiszi magát, az annyira vak, hogy még a saját különlegességét (az ő szavaival élve hibáit) sem veszi észre.

Áhh minek foglalkozok én egy ilyen vak emberrel, inkább megyek kimosom a hajam végét, mert ha jól ízlelem édes lett a rágógumis teámtól. Drága kis naplóm holnap találkozunk, addig is aludj jól és 

vigyázz magadra.

Belenéztem teámba és megláttam nagy ijesztő kék szemeimet, így inkább elhúzódtam. Az az igazi különlegesség, aki egyetlen egy pici macis kanállal ki kanalaz két korty teát is és eljut a szájáig, úgy hogy nem önti ki. 

A nyugalom, mint fehér dal a kétségben

Kétségtelenül, a fekete dombok lágy kékjében

Két széptelen ül.

Nemsokára elszáll a remény

Lesz ott pára.

Megrázkódva a hópelyhek dideregnek,

Megváltozva.

Szerethetetlen, elfeledni a lélek létét,

Szeretet lettem.

A nyugalom, mint fehér dal a kétségben,

Rúg vadon.

Szabad lelkek harapnak felhőt.

Szavad bennem,

Mardos, örvény, szél fújta kérdés,

Lapos kőként,

Hullámon repül, majd süllyed,

Utálom, merül.

Ülök üres föld alatt, rengés.

Tükör üvegéből,

Láttam meg, mi elragadt,

által megy,

de nem halad. Esik, zuhan

Peremen marad.

Visszahúzzák a szeretett rabok.

Írva ússzák,

Át érte a távolt, ő boldog,

Ártérbe ér.

Egyesülnek mindenki a mosolyért,

Ki már nem fut a pokolért,

Értelme, győzelmet nyert,

A szeretet munkája maradandó lett.

Hány éves a lelked?

Érzed, mikor a napsugár szőke, haja simítja arcod?

Viharban, a villámok hada ejt egy vékony karcot.

Örömmel tölt el, ha felnézel az égre?

Szívmelengető, ha rád mosolyog kékje.

Melegség jár át, amikor látsz egy zöld fát?

Egészséges takaróként borítja rád lombját.

Jelentenek számodra életet a színek?

Ők a legjobb barátai a szívnek.

Beleugrasz egy pocsolyába, ha esett az eső?

Ha nem, csak nézz bele, átlátszó lélekkereső.

Jelent a tűz többet, nyers pusztításnál?

Olyan érzések égnek benne, miket sosem láttál.

Képes vagy órákig figyelni a tejutat?

Sok kis fénylő szív, lelkedre mutat.

Észreveszed az égen a legfakóbb szivárványt?

Megtorpansz egy pillanatra, hogy élvezd a látványt?

Nyitott szemmel sétálsz a városba, mosolyod átadva?

Pozitívan, békésen, megnyugvásban, nem lázadva?

Nem törődve idővel, gondokkal pénzel?

Ráeszméltél már, mennyi mindent vétsz el?

Rohanva, lihegve, csukott szemmel él a legtöbb ember.

Azt hisszük, gyorsak vagyunk és minden minket terhel,

De ha megállsz egy pillanatra, rájössz milyen szép a világ,

Barátod az idő, nem ellenség, mi versenyért kiált.

Tartsd be az öröm szabályait, maradj örökké fiatal,

Mosolyogva nyugtázd azt is, ha néha elmos egy zivatar.

Légy az mi őszinte, boldog, egy önzetlen gyerek,

Ne hagyd elveszni önmagad, mert a világ, csodákkal kerek.

       

Az emlékek 10 árnyalata

Koszos padlón, hideg földön kúszol, mászol,

ezer börtön.

Sötétkék hideg, éles jég, karcol tép beléd,

minden rideg.

Fekete szeretet, nélkülözöd a meleget,

nem kaptál eleget.

Vérvörös fájdalom, cseppen szárnyadon,

csak  ártalom.

Méz sárga irigység, pupillád tágul,

virít az ég.

Szürke vihar, támad, fúj csontodig,

magányos várad.

Lila köd, borít, könnyed csordul,

tested ordít.

Zöld  méreg, mar, rág, irányít,

benned élek.

Világoskék borzalom, álcázott kedves,

nincs oltalom.

Barna bűnös, tapad, öldös,

nincs üdvös.

Fehér vakítás, fény elnyomás,

égető hasítás.

Hiába minden akarat, ott ragadsz,

élsz a szivárvány alatt.

                              

Pokoli hatalom

Lassan csordul ki véred,

Amíg ömlik a méreg,

Összetörik a láthatatlan lélek,

Szilánkos porából,

Soha fel nem éled.

A vörös félelem ága,

Hatalommal csap a világra,

Tüskéi, éles pengének álcázva,

Lyukat vájnak,

Minden védtelen gátba.

Fekete rózsák, borítják az útját,

Ismeri a pokol minden bugyrát,

Soha nem jut úgy át,

Rajtad,  s máson ,

Hogy ne nyomja rád súlyát.

Kedveskedik, mesél neked,

Ha boldog vagy, örül veled

Simogat, ringat melegen szeret,

De ha bajba jutottál,

Gyorsan felejti elveszett neved.

Égető ujjakkal, érinti vállad.

Bűntől ázott udvarán át, vonszol vágtat,

Mint egy sebzett, kínzott állat,

Sikolt lelked,

Futnál a tömör ködben, de elcsuklik lábad.

Bevisz áldozatai közé

Átformál, most már csak az övé

Vagy, testestől változol léleküldözővé.

Ha erre a világra jöttél,

Bújj el védelmező pajzsod, ölelő árnyéka mögé .